A legelterjedtebb nemzetközi tévhit vele kapcsolatban a „tünde (elf)-lét”. A külföldiek előszeretettel hiszik azt, hogy Björk a „huldufólk”, azaz a rejtett nép nagykövete, vagy maga is közülük való, aki szó szerint hisz a manók létezésében. A valóság ennél árnyaltabb: bár Björk művészi eszköztárában gyakran rájátszik erre a misztikus, természeti imázsra, ez nála sokkal inkább az izlandi táj és a természet iránti mély tisztelet metaforája, mintsem babona. Ahogy ő maga fogalmazott egy interjúban: „Könnyű kinevetni a manókat, amíg egy sötét éjszakán egyedül nem vagy a lávamezőn.” Ez a mondat tökéletesen összefoglalja az izlandi lelkületet: nem feltétlenül a meselényekben hisznek, hanem a természet erejében, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egy másik, interneten makacsul keringő legenda a lakhatásához kapcsolódik. Évről évre felbukkan a közösségi médiában egy fotó a Vestmann-szigetekhez tartozó Elliðaey szigetéről, ahol egyetlen, magányos fehér ház dacol az elemekkel a meredek sziklafalon. A képaláírás szinte mindig az: „Björk háza”. A valóság azonban kiábrándítóbb: az épület egy vadásztársaság menedékháza, amelyet lundavadászatra használnak. A pletyka alapja egy 2000-es évekbeli politikai javaslat volt, amikor az akkori miniszterelnök felvetette, hogy Björknek kellene ajándékozni a szigetet elismerésül, amiért annyit tett az ország hírnevéért. A helyi lakosság felháborodása miatt azonban az ötletet elvetették, így az énekesnő nem költözött oda.

Hasonlóan félreértett pillanat volt a híres televíziós jelenet is a nyolcvanas évekből, amikor a fiatal Björk szétszerelt egy tévékészüléket, és arról mesélt, hogy „városok laknak a dobozban”. Sokan ezt a mentális instabilitás vagy a hallucinációk jeleként értékelték, holott Björk csupán egy dán költő metaforáját mesélte el a kamerának. Előadásmódja azonban annyira hipnotikus és gyermeki volt, hogy a nézők elhitték: ez az ő saját, megmásíthatatlan valósága.

De milyen a viszonya a mindennapokban a saját népével? Talán ez a legérdekesebb aspektusa az életének. Izlandon Björk nem egy elérhetetlen világsztár, hanem – kis túlzással – csak egy szomszéd. A fővárosiak gyakran látják őt Reykjavík belvárosában sétálni, a Vesturbæjarlaug uszodában ázni, vagy éppen egy kávézóban beszélgetni. A békés együttélés záloga egy szigorú társadalmi szerződés: az íratlan szabály, miszerint tilos odamenni hozzá. Az izlandiak nem kérnek autogramot, nem fotózzák le titokban, és úgy tesznek, mintha észre sem vennék. Ez a tiszteletteljes távolságtartás teszi lehetővé számára, hogy otthon emberként és ne ikonként élhessen. Ha egy turista ezt a szabályt megszegi, és sikítozva rohan hozzá szelfiért, nemcsak Björk hűvös elutasításával, hanem a helyiek megvető pillantásaival is számolnia kell.