Ha jártál már Izland északi régióinak tengerpartjain – például a Nyugati-fjordokban –, bizonyára feltűnt egy különös természeti jelenség: a partokat kilométereken át rengeteg, helyenként hatalmas halmokba torlódott, ezüstszürkére kopott farönkök borítják. Joggal merülhet fel a kérdés: honnan érkezett ez a rengeteg faanyag? A válasz egy globális természeti csoda, amely összeköti a kontinenseket: ezek a rönkök ugyanis több ezer kilométert utaztak az óceánon, hogy Szibéria szívéből eljussanak Izlandra, az Atlanti-óceán közepére. Ez a híres szibériai uszadékfa, izlandiul rekaviður.

2022-ben, nyugati-fjordokbeli túránk során mi magunk is rácsodálkoztunk erre a különleges természeti jelenségre, sőt, megnéztünk egy eladó óceánparti telket, amihez a földtulajdon mellé pluszban járt a faanyag is!

A partra vetett fák kalandos története Oroszországban, a Jenyiszej és az Angara folyók mentén kezdődik. A legújabb kutatások szerint a fák kétféle módon kerülnek a vízbe, és többségüknek emberi oka van. A rönkök jelentős része úgynevezett „szökevény”: ezek félig feldolgozott faanyagok, amelyeken látszanak a fűrésznyomok és a lecsapott ágak. Ők a szibériai fatelepekről és a folyami úsztatás során szabadultak el, hogy aztán világgá menjenek az óceánon. A kisebb részük természetes utazó, olyan gyökeres példány, amelyet a tavaszi áradások téptek ki a folyópartokból, és sodortak a tengerbe.

De hogyan jutnak el épségben Izlandig anélkül, hogy elrohadnának? A titok a sarki jégben rejlik. A fák a Jeges-tengerbe (Arktisz) sodródva belefagynak a jégtáblákba, és ez a jégpáncél védi meg őket attól, hogy megszívják magukat vízzel és elsüllyedjenek. A tengeráramlatok a jégbe zárt rakományt Grönland keleti partjai felől szállítják délre, majd onnan kanyarodnak Izland északi partjaihoz. Ez az epikus utazás nem napokig, hanem akár 5-7 évig is eltarthat, mire a fa partot ér.

Izlandon évszázadokon át ez a fa nem szemét, hanem „Isten ajándéka” volt, amely a túlélést jelentette. A sós tengervíz és a jég éveken át impregnálta a fát, így az olyan kemény, tartós és ellenálló lett, mint a kő. Az izlandiak leleményessége határtalan volt a felhasználásban: ebből a fából készültek a régi tanyák tetőszerkezetei, a melléképületek és a juhhodályok, hiszen más építőanyag nem volt. A vidéki karámok oszlopai a mai napig gyakran szibériai vörösfenyőből állnak, ami pedig nem volt alkalmas építésre, azzal fűtöttek, vagy bútort és kerti díszeket faragtak belőle. Ma is látni sok ilyet, lásd a csatolt fotókon

A legújabb kutatások azonban riasztó képet festenek a jövőről. A klímaváltozás miatt drasztikusan csökken a sarki jégtakaró kiterjedése és vastagsága. Jég nélkül a fák nem tudnak „tutajozni”: megszívják magukat vízzel, és elsüllyednek a nyílt óceánon, még mielőtt elérnék Izland partjait. A tudósok előrejelzése szerint, ha a felmelegedés így folytatódik, 2060-ra teljesen eltűnhet az uszadékfa Izlandról, lezárva ezzel a történelem egy fontos, évezredes fejezetét.