Általánosan elmondható, hogy érdemes a helyszínt előre megválasztani, a fényképet megkomponálni, ráhelyezve épületet (faház, templom, világítótorony, híd stb), tükröző vízfelületet, vízesést, megvilágított tárgyat vagy személyt. Célszerű olyan szálláshelyet választani, ami alkalmas a vadászatra és a fotózásra pl. vidéki faház szép környezetben, minimális fényszennyezéssel. Az aurora mindig észak-északnyugati irányban jelenik meg az égbolt alsó-középső részén, erősebb aktivitás esetén szinte mindenhol látható, még a fejünk fölött is.
Konkrét, lehetséges helyszínek
Thingvellir nemzeti park, nagyon népszerű, túracégek által is kedvelt helyszín.
Raufarhólshellir lávaalagút barlang melletti parkoló, lávamező. Szintén a túracégek kedvelt célpontja. Ha szeretnétek elkerülni a tömeget, akkor másik helyszínt válasszatok.
Eyrarbakki, Ölfusa torkolati black beach, Hafid Bláa étterem parkolója illetve környezete. Újabban ezt a helyet is felkapták a túracégek.
Kálfatjörn, templom és golfklub. Ide is járnak ki túracégek buszokkal.
Hafnarfjördur, 41-es út mellett, Óttarstadavegur (magányos pirostetős ház)
Selfoss folyóparti részei pl. a templomnál vagy a temetőtől nyugatra eső városszéli területek
Walter Mitty híd, Urridafoss vízeséshez közel, turistamentes hely
Repülőgéproncs, Eyvindarholt, Hvolsvöllur
És természetesen ajánlom figyelmetekbe a kis falunkat, Eyrarbakkit, ami az épen maradt több évszázados utcaképéről, régi épületeiről ismert. Az itt készült képeket már sokszor láthattátok a korábbi posztokban.
Fotók: Hallgrimur P. Helgason, Paul Mortz, Darren, Thomas, illetve saját képek