BÁBELI ZŰRZAVAR AZ IZLANDI CSIRKEFELDOLGOZÓBAN

Amikor az izlandi főnök portugálul beszél, mi pedig lengyelül tanulunk 🇮🇸🌍

Azt mondják, ha igazán meg akarod ismerni egy ország társadalmának szövetét, ne a képeslapra illő vízeséseket nézd meg, hanem tölts el egy napot egy vidéki gyárban. Nos, az én munkahelyem, a hellai csirkefeldolgozó pontosan ilyen beszédes és sokszínű hely. Ha az ember reggel belép az üzem ajtaján, mintha nem is Izlandra, hanem egyenesen a Bábel tornyába érkezne, csak éppen húsipari védőfelszerelésben.

Az izlandi gazdaság ma már elképzelhetetlen lenne a külföldi munkaerő nélkül, a mi üzemünk pedig a világ népeinek egy valódi, lüktető olvasztótégelye. A legfelső vezetőség természetesen izlandi, de a részlegvezetők között már szép számmal akadnak lengyelek és portugálok. A dolgozók többségét ez a két nemzet alkotja, de van itt egy rendkívül precíz thai különítmény, néhány spanyol ajkú kolléga, litvánok, a keleti blokkot képviselve egy román munkatárs... és persze jómagam, a magyar.

A hivatalos nyelv és a nyelvi túlélés 🗣️

A papírforma szerint a hivatalos nyelv az izlandi. A faliújságra tűzött közlemények, a bérpapírunk és az iránymutatások mind az ősi viking nyelven érkeznek, amiből a dolgozók jó része egyetlen szót sem ért. A gyakorlatban a kommunikáció elvileg angolul zajlik. A valóságban azonban mindenki ott találja meg a közös hangot, ahol tudja.

Néhány thai kolléga és a régóta itt élő lengyelek ugyan tökéletesen beszélik az izlandit, de a lengyel csapat jelentős része úgy van vele: minek is tanulnának meg angolul, ha úgyis ők vannak többségben? És őszintén szólva, tökéletesen el is vannak egymás között. Én a Lögun részlegen dolgozom, ami egy kész szláv sziget: rajtam kívül hat lengyel, és egy krakkói születésű ukrán dolgozik itt, aki persze szintén lengyelül beszél. A munkanyelv így hivatalosan is a lengyel lett. A kedvemért olykor – ha nagyon muszáj – elővesznek pár angol szót, de csak akkor, ha személyesen nekem akarnak mondani valamit. Mivel én viszont szeretek beszélgetni, a nyelvi elszigetelődés helyett az egyetlen logikus utat választottam: elkezdtem lengyelül tanulni. 

Vidám órák a lengyelekkel 🇵🇱

A legjobb barátom és a nem hivatalos nyelvtanárom a 64 éves Mirek. Az ő angoltudása finoman szólva is takarékos, cserébe beszél valamennyit németül. A mi kommunikációnk egy igazi nyelvi akrobata-mutatvány: a lengyel-német-angol szavak és az intenzív, mosolygós gesztikuláció keveréke, amivel mégis tökéletesen megértjük egymást. A napjaink jókedvűen és rengeteg szláv szótag gyakorlásával telnek. A kollégák mára annyira befogadtak, hogy ebédszünetben már természetes, hogy velük, a "lengyel asztalnál" eszem.

Az ebédlő, mint szürreális nyelvi laboratórium 🤯

Az ebédlő amúgy is a munkahelyi humor kimeríthetetlen forrása. Képzeljük el a következő jelenetet: belép az ajtón az izlandi cégtulajdonos – aki egyébként nem egy távoli irodában ül, hanem minden nap velünk együtt ledolgozza a 8 óráját az üzemben –, megköszörüli a torkát, és egy ízes „Smacznego!” (Jó étvágyat!) felkiáltással üdvözöl mindenkit lengyelül. Majd leül Mirek mellé, és elkezdenek németül társalogni. A főnökünk amúgy is egy jelenség: mivel egy helyi templomi kórus tagja, munka közben folyamatosan izlandi népdalokat és egyházi énekeket zengve sétál fel-alá a gyárban, mert az üzem zajában is muszáj gyakorolnia.

Nem sokkal később megérkezik Einar, az izlandi részlegvezető. Neki esze ágában sincs a többi izlandi főnök mellé ülni; egyenesen a portugál csontozó részleg vezetőjéhez megy, beveti magát a mediterrán asztalhoz, és folyékony portugálul kezdenek el beszélgetni. Einarnak ugyanis portugál felesége van, így volt kitől tanulnia a nyelvet.

Közben a szomszéd asztalnál a venezuelai és a portugál kolléga angolul próbálják megérteni egymást, pedig a portugál fiatalember folyékonyan beszél spanyolul... de valami megmagyarázhatatlan büszkeségből csak azért sem hajlandó használni.

A thai-ok: csendes profik és nagy ünneplők 🇹🇭

És ott van a thai csapat. Ők a gyár csendes hősei: a legszorgalmasabb, legügyesebb csontozók, és egy végtelenül békés, nyugodt társaság. Amellett, hogy már ők is felszedtek pár szót lengyelül (ami egy thai akcentussal kiejtve egészen páratlan élmény), lenyűgöző az életszeretetük. Otthon állandóan fantasztikusakat főznek, vlogolnak, élőznek a közösségi médiában, és mindig találnak okot egy jókedvű ünneplésre. Ha pedig egyikük hazautazik Thaiföldre egy esküvőre vagy temetésre, az sosem merül ki egy hosszú hétvégében: náluk egy ilyen esemény legalább egy hónapig tart, megadva a módját a családnak és a hagyományoknak.

Ami mindenkit összeköt: a töpörtyű szentsége 🥓❤️

Bármekkora is a bábeli zűrzavar, és bármennyire is máshonnan jöttünk, egy dolog mindannyiunkat közös nevezőre hoz: az ételek és a főzés szeretete. Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy nálunk mindenki élvezettel vásárolja meg és viszi haza a cégtől a megmaradt csirkebőrt és a belsőségeket. Nos, ebben a szenvedélyben nincs nemzetiségi különbség. Legyen szó a thai csontozóról, a portugál részlegvezetőről, a lengyel csomagolóról vagy rólam, a magyarról... mindannyian ugyanazzal a lelkesedéssel visszük haza az alapanyagot, hogy aztán otthon ropogós csirketöpörtyűt süssünk belőle.

A kultúrák és a nyelvek talán elválasztanak minket, de a jó ételek iránti szenvedély mindenkit összeköt. És ha másban nem is, abban biztosan egyetértünk a hellai húsüzemben, hogy egy tányér meleg, otthoni koszt minden nyelven ugyanazt jelenti.

Nálatok is van hasonló bábeli zűrzavar a munkahelyen? Hány nemzetiség dolgozik veletek egy csapatban? Írjátok meg kommentben! 👇🌍🇮🇸